-Igyekezz!-parancsolta Leon, Elison pedig elindult a konyhába, ezt elsőre megtalálta mivel az amerikai stílusú volt és a nappalival nyílt egybe. Ott aztán kinyitogatta az összes szekrényt mire megtalálta a barna port, mivel még életében nem csinált kávét, sőt semmit sem ami főzéssel kapcsolatos ezért eléggé sajátos elképzelései voltak az ital elkészítéséről. Keresett egy poharat, amibe hideg vizet öntött és belelapátolt jó pár kanál kávéport valamint ugyan annyi mennyiségű cukrot és ezt a valamit az üveglapos tűzhelyre helyezte majd valahogyan sikerült bekapcsolnia és várt, hogy kész legyen a kávé. Már eléggé unta magát a várakozásban ezért úgy gondolta, hogy keres valami olvasnivalót és a nappaliba ment. Éppen ez volt a szerencséje mivel a bögre, amiben a "kávét" melegítette szétpattant és darabkái nagy zajjal csapódtak neki a falnak és a körülöttük lévő tárgyaknak, a benne lévő folyadék egy része pedig a falra illetve a padlóra fröccsent, valamint a tűzhelyre is jutott belőle. Eli csörömpölés hallatán összerezzent, majd félve a hang irányába nézett.
-Mi az ördögöt csinálsz?-rohant ki a házigazda is hálószobájából.
-A francba csak egy egyszerű kávát kértem, hogy lehetsz ilyen ostoba liba, hogy még ezt sem tudod rendesen megcsinálni? A szüleid nem tanítottak meg semmire?-dühöngött Leon anyanyelvén látva a káoszt.
-Nem.-válaszolt Elison elcsukló hangon és az ajtó felé sietett, próbálta kinyitni, de az zárva volt így rángatni kezdte, de ez sem hozott sikert.
-A francba.-borult sírva az ajtóra Eli.
-Ha bőgsz azzal nem oldasz meg semmit.-vetette oda az artista.
-Hagyj békén!-kezdett el mégjobban zokogni az elesett lány, erre már Leon szíve is meglágyult és közelebb lépett hozzá néhány lépésnyit.
-Sajnálom, bunkó voltam. Tényleg nem dőlt össze a világ, új bögrét bármikor vehetek és ez meg seperc alatt feltakarítom úgyhogy nyoma se marad, szóval emiatt nem kéne így, sírnod.-próbálta vigasztalni Elisont a francia fiú, ám az nem nagyon sikerült neki a lány továbbra is az egereket itatta.
-Nem erről van szó, nekik nem volt idejük.....nem elég volt idejük megtanítani nekem bármit is.-szipogta Eli majd ismét sírásban tört ki.
-Bocsáss meg én tényleg nem tudtam, hogy mi történt a szüleiddel.-ölelte át együttérzően a lányt Leon és ez valóban igazi együttérzés volt hiszen a férfi szülei is gyermekkorában haltak meg. Ennek hatására a Elison kezdett kissé megnyugodni, fejét Leon mellkasára fektette és úgy pityergett, erre az artista még szorosabban ölelte magához és nyugtatásképp simogatta a fejét. Ebben a helyzetben voltak  addig amíg Eli teljesen meg nem nyugodott, sőt még egy kicsit tovább is, éppen annyival tovább, hogy az már kínos legyen mindkettőjük számára. Az angol lány lassacskán kibontakozott Leon ölelő karjai közül.
-Leon úrfi kérlek ne haragudj, hogy ennyi gondot okozok neked.-nézett fel Elison a férfire, közben arcán rózsaszínes pír jelent meg bizonyára az előbbi események nyomán.
-Ugyan.-suttogta az és gyengéden arrébb hajtott egy tincset, ami Eli szemébe lógott, ettől kis újoncunk arcalmácskái egyre vörösebb színben játszottak.
-Szeretem amikor elpirulsz.-mondta az artista lágy hangon, mire az ifjú hölgy elfordította arcát, hogy Leon ne lássa azt. A férfi azonban nem hagyta ennyiben a dolgot Elison állát maga felé fordította és hüvelykujjával gyengéden végigsimított annak puha kis ajkain, majd egyre közelebb és közelebb hajolt hozzá, már majdnem megcsókolta, mikor hirtelen megállt sóhajtott egy nagyot, aztán elfordult és a fürdő felé vette az irányt. Eli pedig megbabonázva állt eddigi helyén és csak nézett utána.
-Pár perc és kész leszek utána beviszlek a színpadhoz.-szólt Leon mielőtt eltűnt a fürdőszoba ajtó mögött. "Méghogy pár perc, már most teljesen kész vagyok, majdnem megcsókoltam, megint. Mi a franc van velem, nem eshetek bele egy kölyökbe, ez nem vall rám, én egyáltalán senkibe sem szoktam belezúgni. Ez őrület." gondolkozott Leon a zuhany alatt, mikor ismét csörömpölést hallott, magára kapta törölközőjét és kirohant, hogy megnézze mi történt. Elison állt a konyha közepén vérző kézzel és alatta pedig egy két részre tört véres bögredarab, valószínűleg ez okozta a zajt.
-Mi történt?-sietett oda a férfi.
-Sajnálom....én....én csak össze akartam takarítani.-magyarázkodott Eli.
-Gyere, bekötözöm.-húzta magával a lányt a fürdőszobába. Ott gézt és fertőtlenítőszert vett elő és ellátta Elison sebét.
-Köszönöm.-hálálkodott Eli, aztán mikor észbekapott, hogy az őt kezelő férfin csak egy törölköző van, rákvörös lett és azonnal elhagyta a helységet, majd bezárta az ajtót maga mögött és nekitámaszkodott nehogy Leon kijöhessen.
-Mi ütött beléd?-szólt ki Leon az ajtó mögül.
-Se....semmi csak...én izé hát láttalak törölközőben.-dadogta a kis újonc és arcára még több pír szökkent.
-És? Talán látni akarsz anélkül?-incselkedett az artista.
-Miii??? NEEEEEEEEEEM!!!!!-tiltakozott Elison és még az előbbieknél is jobban elvörösödött.
-Hát rendben akkor nincs más választásom, felöltözök.-zárta le a beszélgetést Leon, ezután már csak a hajszárító hangját lehetett hallani egy darabig majd pár perc csöndet. Elison persze mindvégig az ajtót támasztotta, nehogy a férfi kijusson a szobából. "Atyaég, minek állok itt az ajtó előtt végülis csak nem fog kijönni és egy szál semmiben itt rohangálni. Na ne, miket gondolok Leon úrfi egyszál semmiben, ez tök perverz! Oké gondolok valami másra valami kellemesre mondjuk a tengerre igen a tenger szép a tenger hullámzik--> a tenger vizes-->ahhoz hogy ne legyen vizes meg kéne törölni--> törölni törölközővel--> finom puha törölköző--> Leon törölközőben--> Leon törölköző nélkül. WÁÁÁÁ!!! Már megint erre gondolok! Tök perverz vagyok!!!!" futtatta le gondolatmenetét a kis ajtonálló ám olyannyira belemerült ebbe hogy az utolsó mondatot hangosan mondta ki.
-Elhiszem, de most már igazán kiengedhetnél.-szólalt meg Eli mocskos kis fantáziájának tárgya, de a lány továbbra is az útjában volt.
-Kiengednél végre?-halatszott Leon hangja most már kicsit erélyesebben.
-Nem.-motyogta Eli.
-És megtudhatnám, hogy miért nem?-kérdezte a férfi egyre ingerültebben, mivel nem szánta az egész napot a fürdőszobájába zárva tölteni.
-Van rajtad ruha?-éredklődött Elison.
-Nah jó,elég volt eressz ki!-dühöngött Leon és egy nagy lökéssel kinyitotta az ajtót, aminek hatására szegény Eli a földön landolt, méghozzá elég nagyot esett és megszeppenve bámult a férfire, az ifjú hölgy szemében könnycseppek gyűltek.
-Nehogy megint bőgj nekem!-guggolt le a lányhoz az artista és kezével az arca felé nyúlt, hogy letörölje  könnyeit, Elison azonban elfordította fejét.
-Már megint mi van?-kérdezte Leon.
-Semmi.-duzzogott Eli miközben feltápászkodott.
-Rendben, akkor indulhatunk.-szögezte le a férfi és az ajtó felé vette az irányt. A színpadhoz vezető úton egy szót sem szóltak egymáshoz és mikor a lányok szállásához értek az angol lány szó nélkül kiszállt a kocsiból és megpróbált észrevétlenül belopódzni a szobájába. Leon pedig Kalos irodájába indult el. Elison miután rápillantott az órájára és látta hogy az már 7-et mutat extra sebességgel kezdett el készülődni, nagy nehezen előtúrta az iskolai egyenruháját is, mivel szépen volt elcsomagolva ezért még a blúzát sem kellett kivasalnia, nem mintha tudta volna, hogyan kell vasalni. Az öltözködés után hajából egy-két előre hulló tincset hátratűzött egy elegáns kis csattal, majd immár szinte tökéletes készenlétben rohant le a főnökhöz kezében a levéllel, ami a vizsga időpontját és egyéb fontos adatokat tartalmazott.  Az irodához érve illedelmesen kopogott, legalább ezt megtanulta.
-Gyere csak!-szólt a főnök mire Elison belépett, a helységben még Leon és Yuri is jelen volt. A főnökúr nagy megrökönyödéssel vette észre, hogy az újoncon valamilyen egyenruha van. Méghozzá nem is akármilyen egyenöltözet volt ez, felül csinos fehér blúz melyet félig egy halványkék selyem zakó takart el, aminek bal mellrészénél egy díszes címer volt látható, alul világoskék rakott miniszoknya és csinos színben az előbbiekhez illő cipőcske volt a lányon, az összhatást csak az rontotta, hogy az angol lány nyakába csak úgy megkötetlenül be volt dobva az egyenöltözethez tartozó világoskék selyem nyakkendő melyen ugyanaz a címer virított, mint a zakón. Hát igen a kis újonc a Royal London, Anglia egyik legnevesebb magániskolájának egyenruháját hordta.
-Rajtad meg mi van?-rökönyödött meg a főnök alkalmazottja öltözékét látván.
-Oh...ez az iskolai uniformisom.-válaszolt a lány megszeppenve mikor látta Kalos reakcióját.
-Szerintem édes.-fejtette ki véleményét Yuri, mire a másik két férfi szúrósan nézett rá.
-Most mi van?-fakadt ki a szőke artista, látván a megvető pillantásokat.
-Szóval miért jöttél?-tért a lényegre az igazgató.
-Hát én csak szólni szerettem volna, hogy ma délelőtt vizsgám lesz, ezért Londonba kell mennem és nem biztos, hogy visszaérek a délutáni próbára.-hebegte Elison és oda nyújtotta a borítékot. Mr. Eido szemével végigsiklott az iraton majd visszaadta azt tulajdonosának.
-Már emlékszem Mr. Ryan említett valami ilyesmit a múltkor, menj csak, de azért nem bánnám, ha a mai gyakorlást sem hagynád ki.-jegyezte meg a főnök úr.
-Értem és köszönöm.-lépett volna ki Eli az irodából.
-Várj!-szólt utána Yuri.
-Igen?-fordult vissza az ajtóból a kis újonc.
-Gondolom ezt nem véletlenül hagytad így.-mutatott a férfi a nyakkendőre.
-Hát igazság szerint én nem nagyon tu...-kezdett bele a meglepődött lány.
-Majd én megkötöm neked.-nyúlt a vékony selyemdarab után Yuri.
-Milyen stílusban szoktad megkötni?-nézett a megszeppent Elison szemébe.
-Windsor.-felelte az kipirult arccal.
-Rendben-mondta az artista és már neki is kezdett a nyakkendő csomózásának, nagyon elmélyülten figyelte saját kezét vagy talán a lány blúzán át kirajzolódó fehérnemű vonalát.
-Kész is.-jelentette ki diadalittasan, mikor befejezte a műveletet.
-Kö.....-hálálkodott volna Eli, de nem igazán kapott levegőt.
-Bocsáss meg, túl szoros lett.-szabadkozott Yuri miközben lazított a kötésen.
-Huhh...köszönöm a segítséget.-fejezte ki háláját az újonc mikor ismét kapott levegőt.
-Szívesen, bármikor.-húzta száját széles mosolyra Yuri.
-Akkor később találkozunk.-köszönt el mindenkitől a lány, majd kifordult az iroda ajtaján.
-Nekem is dolgom van, gondolom meglesztek nélkülem is.-mondta a főnök távozásakor.
-Milyen aranyos.-sóhajtott Yuri.
-Ki, Kalos?-merevedett le Leon.
-Dehogy te hülye, Elisonra gondoltam.-vetette oda neki a szőke férfi.
-Jah azt vettem észre, egész végig az "aranyos" részeit bámultad.-zsörtölődött a francia fiú.
-Hűha csak nem féltékeny vagy, azt hittem nem a barátnőd.-piszkálódott Yuri.
-Nem is, de azért még visszafoghatnád magad!-dühöngött Leon.
-Hé nyugi, nem fogom letépni a bugyiját.-szólt vissza Yuri.
-Ajánlom is.-vágta volna el a beszélgetés fonalát Leon.
-Ne viselkedj úgy mintha a pasija lennél, te magad mondtad, hogy nem vagy az.-feleselt Yuri.
-Azt hiszem ennek a beszélgetésnek most van vége.-zárta le a dialógust Leon és kiviharzott az irodából.  Mindeközben Elison már az egyik Londonba tartó repülőn üldögélt. Az út most valahogy rövidebbnek tűnt mint amikor a Kaleidohoz érkezett. Miután a gépe leszállt elment a vizsga helyszínére és a kezén lévő sérülés ellenére is tökéletesen eljátszotta a megadott darabot. Mikor már az összes vizsgázóra sor került kiosztották a bizonyítványokat. Biziosztás után Eli még beült barátaival és étterembe, de nem maradhatott sokáig, mert nem akarta kihagyni a próbát és igyekezett korábbi géppel visszarepülni San Franciscoba. A gépe körülbelül négy órakor szállt le, ezután taxiba ült és már száguldott is a színpad felé, amikor odaért egyből a gyakorlóterem felé vette az irányt.